Jóslás, mágiák, szeánsz-utazás

Németh Editnek hívnak, lassan másfél évtizede foglalakozom spritualitással. Tizenöt évvel ezelõtt kezdtem el dolgozni az egészségügyben ápolónõként. Mindig is szerettem emberekkel dolgozni, a munkám egy idõ után a hívatásommá vált. A betegek, illetve a hozzátartozók történetei, örömei, szomorú pillanatai indítottak el a spirituális úton. Az a nagy mennyiségû negatív, és pozitív energia, ami ebben a miliõben körülvett, elõhozta azokat az érzékeimet amikkel a mai napig is emebereken segítek nap mint nap. Így a bennem dolgozó erõ, és a sok-sok pozitív viszajelzés hatására elhagytam az egészségügyet és utána 5 évet dolgoztam az EZO TV-ben. Sajnos az ottani korlátok közt nem tudtam mindazt megadni az embereknek, amit szerettem volna, így elkezdtem a saját utam járni. Azóta otthonról dolgozom, így magam határozhatom meg, hogy kit és milyen módon segítsek. Szerencsére nagyon sok boldog pillanatot élhettem meg a hozzám fordulókkal és bízom benne hogy ezek a momentumok továbbra is kísérni fogják az életemet.

Megosztás:

FIGYELEM!

- Soha ne fizessen előre az eladónak, ha nem ismeri.
- Még ha az eladó fel is fedi személyes adatait vagy bankszámlaszámát, ez nem védi meg attól, hogy becsapják.
- Ha lehetséges, kérje el az eredeti számlát, és kérjen egy írásos nyugtát a vásárlásról.
- Ha az eladóval találkozik, ezt nyilvános helyen tegye.